Kecel: Második tekercs

A tavalyi évben már esett arról itt szó, hogy kirándítottuk a kétkerekűinket a nem túl távoli keceli nagydíjra, megméretni, mire is vagyunk képesek, ha csak egyedül vagyunk. Szerencsére az idei évben is folytatták ezt a nemes hagyományt, és immár ötödik alkalommal is megrendezték ezt a időfutamot, amin egyesével elindítva a bringásokat, két kört menve, lemérik, hogy mennyi idő alatt teljesítjük a távot.

Fordítsd oda az orcád...

Börzsöny... Börzsöny... Börzsöny...

Már az elején szeretném kalapács nélkül is leszögezni, a rögtön ítélő bírálók előtt, hogy minden itt leírt, csak és kizárólag a saját véleményem. Sokszor túlzok, ám a legtöbb dolog ellenkezője is igaz, ám a megfigyeléseim és az emlékeimben megmaradt események, ha egyeznek a valósággal, az nem a véletlen műve.

Úgy történt, hogy harmadik alkalommal is kiszabadultunk egy péntektől vasárnapig tartó, hosszú hétvégére, ebből a lapos kis alföldi térségből, a süppedő homokos utak és végtelen szántóföldek tengeréből, egészen bele a sziklás, erdős hegyekbe, a várak otthonába, a hegyi levegő füldugító magasságaiba.

Helyreigazítás

Olvasói megkeresések alapján kiderült, hogy az előző, 2017. augusztus 20-ai bejegyzésem némiképp félreérthető, fanyar, túlzó humorom felháborodást kelthet egyesekben. Ezúton szeretnék megkövetni mindenkit, hogy természetesen a triatlon, a vasemberkedés, nem egy könnyű műfaj, sőt! Testet, lelket meggyötör nemcsak a verseny, hanem a felkészülés alatt is. Ám mint minden, ami kitűzött cél, és eléri az ember, búsásan kárpótolja a belefektetett fáradtságot és szenvedést.
S tovább ne adjon félreértésre okot az a túlzó állítás se, hogy egyáltalán semmilyen felkészüléssel teljesíthető ez a táv, vagy bármely más. Aki ledolgozza a napi 8-10-12 óráját, utána hazaérve ledöglik a tévé elé, akármilyen sportos testalkata van, egy másodpercig se gondoljon arra, hogy másnap benevez egy versenyre. :P Pusztán arra szerettem volna egy kis gúnyos megjegyzést tenni, hogy a mi heti pár kerékpáros edzésünk, néha egy-egy úszás, és az "el kellene menni futni" talán elég a teljesítéshez, de hogy büszkén, jó időeredménnyel végezzük, ahhoz elég sovány. Azokkal a fiatal srácokkal-lányokkal, akiket még annyira nem nyomaszt a napi munka, vagy mellette bőven van ugyanannyi idejük sportolással tölteni a napot, egy labdába sem rúghatunk... De igyekszünk! ;)
És Ti?! "Csatlakozni ér!" 

Halasi Haj-táska

Az előző bejegyzésben Szabi tollából azt olvashattuk ki, hogy egy triatlon versenyre simán be lehet nevezni, elmenni és lehet teljesíteni anélkül, hogy készülni kellene rá. :) Lehet tudatos reklám volt, vagy csak így sikerült?! A lényeg, hogy a banda felbőszült: "ki ha én nem... sokkal jobb vagyok... ha ő végigcsinálta, akkor én összekötözött fél lábbal is" ésatöbbi nagyszájúság. Azóta volt egy Nagyatád, egy Szálka, csak hogy a nagyobb neveket említsem, amik ki is maradtak, de a minap itt volt nekünk a szomszédos Kiskunhalas.  

Hogyan lettem félbádogember :)

No kérem az úgy kezdődött, hogy... befizettem a nevezési díjat, és mivel úgy neveltek, hogy megeszed fijjam amit kitettél... hát szóval így kezdődött :) Mi is? Féltávú vasember versenyem, vagyis 1,9km úszás után 90km bringa megkoronázva egy félmaratonnal.

Na de kissé visszalépve az időbe, ezt a tervet már pár éve dédelgettem, tavaly akartam menni, de mivel nem volt tél, hamar indult a boltban a szezon... így az alapozás teljesen kimaradt. Na de ha már nem tudtam elmenni, hát úgy alakult, hogy Mártival, Domával, Ottóval és néha Szurmikkal elkezdtünk futni... ebből lett aztán a Fuss Félegyháza Fuss FB csoport is. Ottót kineveztük edzőbának, mert hogy Ő osztotta az inspirációt, és ennek eredményeként 2016 dec.-ben lefutottuk életünk első félmaratonját, majdnem a 2 órás álomhatáron belül. Köszönet érte mindenkinek, ez úton is! No itt kezdődtek a problémák: arc megnőtt, edzések el-el maradoztak... és ahogy jött a tavasz, bolt költözés, ízületi fájdalmak... szóval kb. március elejétől teljesen abbamaradtak a futások. Na nem baj, majd ráállunk az mérlegre úszásra! Meg is lett, jól is ment, kb. egy hónapig. Amint megjött a jobb idő, jöttek a bicós edzések, és minden más ment a levesbe.

Na és eljutottunk 2017 július 1.-hez, amikor is este 11-kor még azt nézegettem, hogy másnap hajnalban mit hagyok itthon. Sajna nincs megörökítve a kupac, de igazán... kezdő féltávoshoz illő volt. Fél 12-kor sikerült ágyba kászálódni, de éjfél elött elaludni nem igazán.
Másnap hajnali 4:30-kor csörgött az óra, duplakávé, bepakolás, ősöktől könnyes búcsú és irány Dunaújváros. Rajt csomagátvétel és depo nyit 7-től, szerencsére ott is voltunk 7:20-ra. Minden ment flottul, a nagy kupacot bevittem a depóba, a "majd eldöntöm akkor és ott" jeligével. Hasonló profizmussal terveztük meg hű fegyverhordozómmal Sancho Mártá-val, hogy mikor és hogy lesz a frissítés: legyen minden nálad, aztán majd kérem ami kell :D

A rajt időpontjához közeledve elindultunk le a Duna holtágához, ahol ránk pingálták a számainkat majd megmártóztunk és felsorakoztunk a rajthoz. 9:05-kor eldördült a rajtpuska és uccu neki! 400m után azt hittem leszakad a karom, de aztán szépen evezve, kisebb könyökfájdalommal a pakk közepén jöttem ki és irány a depó.

Ekkor már érződött, hogy ez a hétvégi lehűlés amit Meteorológus Mihály hablatyolt... nem igazán sikeredett. Tűzött a nap mint a veszedelem, így hát magamra öltöttem hőn szeretett mezünket, egyet gyorsan sztriptízeztem, felkaptam a bicós nadrágot és uzsgyi kifele a depóból, kezdődött a bicó. 

Na igen, itt néztem, olvastam én, hogy 45m szintemelkedés körönként, de azt nem írták, hogy mindez egy 6-10%-os emelkedővel... Aztán gondoltam sebaj, majd ott a lefele... ilyet még nem ettem: akkora pofaszél volt, hogy rendesen taposni kellett lefele, hogy 35 fölé kússzon a mutató. Cserébe az alsó rakparti részen kaptunk egy kis hátszelet, ami a frissítéshez igen jól jött. No és ebből a 7,3km-es körből tessék, 12 :) A frissítés az ad-hoc jellege ellenére szerencsére jól sikerült, köszönhetően kedves kis feleségemnek, aki várta, leste minden kívánságomat és a köv. körre minden ott volt, köszönet érte még egyszer, itt is! 

Ennek ellenére a 7-8-ik kör környékén éreztem, hogy kezd elfogyni az erő a lábaimból -érződött, hogy 50km-ek szoktak lenni az edzéseink- ezért picit visszavettem. Ennek ellenére elég sokat sikerült előzni bicón, bár nem igazán lehetett tudni, hogy most negyed vagy féltávos a sporttárs... de jó érzés volt. Egész jó állapotban tettem le a bicót, és ismét 5-6 percnyi depó után -visszavettem a triatlonos nadrágot futáshoz - ez nagyon rossz döntés volt!!- nekiindultam lecammogni a félmaratont

A futás 6x3,5km-es körön volt, így a frissítést igen jól meg lehetett oldani. A frissítőponton ment be a sós paradicsom kólával, majd Mártitól kaptam az izót. Ezt már 1. kör után éreztem, hogy sok lesz, u.h.
Mártit elengedtem szabadságra, és folytattam utamat... egyre kevesebb lelkesedéssel. Míg az első kör olyan 20p körüli volt, a másodikban már bőven 6:20p/km tempónál jártam és éreztem, hogy ez csak rosszabb lesz. A harmadik körben jött az első mélypont, a tempó nagyon visszaesett és bele is kellett sétáljak. Ekkor már látszott, hogy a 6 órán belüli álomidő az nem lesz meg, módosítottuk 6:30-ra. Negyedik körben picit visszajött az erő, befaltam egy zselét is, egy magnéziumot is és a sós paradicsom+kóla combo is hatott :D Ennek ellenére már csak 6:30-7 közötti km-ek jöttek. A visszafele vezető úton találtam egy nyulat, aki 6p/km alatti/körüli tempót ment, rá is álltam, de ennek az lett a vége, hogy az ötödik kör... na ez volt az igazi mélypont. Fájt már mindenem, hosszú séta volt benne, de utána sem találtam a ritmust. Húztak el mellettem -igaz idő közben már elindult a sima félmaraton futóverseny is-  és ez még demoralizálóbb volt.

Valahogy azért csak elszenvedtem magam a kapuig, onnan meg 100m-re volt a frissítőpont ahol megpihentem, feltöltöttem és nekilódultam az utolsó körnek. Ott volt a cél, a 6:30 és tudtam, hogy ehhez meg kell nyomni ezt a kört. Odafele szembe szél volt, ami a kör elején jó volt, mert hűsített, de elég gyorsan kezdett alábbhagyni a lendület. Eszembe jutottak Atesz szavai, hogy előre kell néz és csak menni, menni. Mentem és mondtam magamban, hogy nem fáj, meg tudod csinálni, stb. marketing dumákat. Aztán jött a forduló és szerencsére eléggé felmérgelt egy fickó, hogy elkezdjem üldözni. Le akartam hagyni! Ez az utolsó km-re olyan küzdelem lett, hogy már 5p/km-es tempóval trappoltunk egymás mellett. Mikor megláttam a célkaput és hogy 20mp van még a 6:30-ig, akkor már hallottam az ellenfél lemondó horkanását, már csak az idővel harcoltam.
Na és a befutó... hát, az egyedire sikerült, mondjuk úgy, hogy bevetődtem :) Az igazság az, hogy a szpíker nyújtotta a kezét a pacsira, amiből az lett, hogy én nem a szőnyeget figyeltem erre az csúnyán megapasztott, mire én tigrisbukfenccel átugrottam, és Márti jó érzékkel pont a köztes pillanatot kapta el :D
Cserébe megkaptam a legegyedibb befutói korreográfiáért járó díjat :)

Na kérem, hát valahogy így történt, hogy én is félbádogembör lettem. Persze ha figyelembe vesszük, hogy Flander Marci ugyanott ugyanezt 4:11-es idővel teljesítette... hát akkor már sokkal árnyaltabb a kép, de ő biztos nem 4 órát aludt előző este :D:D:D

Jövőre visszamegyek megjavítani ezt az időt, terv szerint nem is kicsivel! Ki tart velem? ;)

KAKK hétvége: Mecsek

"A fiúk a bányában dolgoznak..." szólt a régi Hófehérke és a hét elgyötört törpe kabaré előadásban. S most is 7 meggyötört törpéről szól ez a mese, amibe egy lány és hat fiú esett... illetve nem is esett. Vagy de? Na, kezdem az elejéről, az a biztos, a tuti...

Ti nem vagytok 100-asok

...hanem legalább KÉTszázasok!

A megtett kilométerek gyorsabban mennek, mint az róluk szóló írás. Így egy kicsit megkésve, de nagy vonalakban összefoglalnám merre is jártunk mióta nem esett róla szó.

Új év, új kezdetek

Ahogy beköszöntött a tavasz, megérkezett az egyre változatosabb időjárás. Hol szikrázó napsütés, hol pedig baljóslatú felhők takarják el az eget. Az egyedüli biztos pont a mindenen áthatoló, erős, hideg szél. De a harcedzett kerékpárosokon ez sem foghat ki, sőt vissza sem tartja, hogy újult erővel belevágjanak a szokásos kedd-csütörtöki kemény edzésekbe, valamint a hétvégi túrákba. 

Gasztró sarok #1

Tagadhatatlanul még mindig tél van, ezért a szabadtéri sportok akaratlanul is kicsit háttérbe szorulnak, teremben ugrabugrálni nap, mint nap egy idő után unalmassá tud válni. Tehát érdemes odafigyelni arra, hogy mikor-mit eszünk. Persze aki amúgy is odafigyel a kalóriákra és pontosan nézi mennyi szénhidrátra és fehérjére van szüksége, az betéve tudja az összes tudományos cikket a témában, meg sorban állnak a konyhájában az előre elkészített és kiadagolt ételek, porok és vitaminok. Nem rájuk gondoltam elsősorban, hogy meggyőzzem őket, mennyivel gusztusosabb és ínycsiklandóbb egy sült csirkecomb, mint egy porból készült, fura színű sűrű valami, hanem azokra, akik Csipkerózsikaként csak késő tavasszal veszik észre, hogy szép lassan felcsúszott pár olyan kiló, ami abszolút nem hiányzott.

Futásról fagyást elviselőknek!

Rég nem tapasztalt cudar telet vagyunk kénytelenek elviselni az idei évtől, de még álljuk, vagyis futjuk a jeget. Persze nem találkoztam még olyan élő emberrel, aki ne mondta volna legalább már egyszer, hogy „Legyen már végre nyár!”. Én is hasonló véleményen vagyok, csak amikor a rengeteg ruha már mit sem segít, egy régi kabaré-képpel próbálom magam feldobni, amikor Usztics Mátyás Teri nénit alakítva mesél az uráról, Tibiről, aki úgy jött haza a fogolytáborból, hogy fél lába fából volt, de térdtől fölfelé! :P