Futásról fagyást elviselőknek!

Rég nem tapasztalt cudar telet vagyunk kénytelenek elviselni az idei évtől, de még álljuk, vagyis futjuk a jeget. Persze nem találkoztam még olyan élő emberrel, aki ne mondta volna legalább már egyszer, hogy „Legyen már végre nyár!”. Én is hasonló véleményen vagyok, csak amikor a rengeteg ruha már mit sem segít, egy régi kabaré-képpel próbálom magam feldobni, amikor Usztics Mátyás Teri nénit alakítva mesél az uráról, Tibiről, aki úgy jött haza a fogolytáborból, hogy fél lába fából volt, de térdtől fölfelé! :P

Adok egy kis időt, hogy leessen a poén. ;) De most már rá tudok térni olyan komoly dolgokra, hogy milyen messzire tudunk elmenni ebben a zord időben. Múlt hétvégén ugyanis elmerészkedtünk egészen a kecskeméti Kodály zenetanodáig, hogy ott hozzájárulhassunk jótékonyan egy modern magyar Mozart, vagy Vivaldi új, korszerű hangszeréhez, amin világsikerű mesterré nőheti ki magát. S mindezt úgy, hogy közben még a jeges járdán egymásra vigyázva próbáltunk talpon maradni, ráadásul közben még valami futást is imitálva.

A főszervező Ágika ígérgette, hogy lesz némi rangsor, hogy látnánk egy kis statisztikát, hogy hány versenyzőből, nagyjából hányadik helyen sikerült becsúszni a célba, de ez a mai napig nem jött össze, úgyhogy hagyjuk is. Biztos, hogy benne voltunk az első százban! Szabi és Ottó, merthogy végül csak ennyire sikerült felduzzadni a csoportnak, nem vettük nagyon tétre a versenyt, hanem együtt szépen, egyenletes tempóban teljesítettük a távot. Chipszes időmérés nem volt, a táv is lerövidült, mert egy részét veszélyesnek ítélték meg, szóval azt simán kivágták, de mi nem bántunk semmit. Ott voltunk, teljesítettük. A végén még kaptunk egy kis koncertet is, s a tombolahúzáskor meg direkt kihagyták a számainkat. :P

Ma, a hónap utolsó vasárnapján meg megrendeztük a Yours Truly-t! Megrendeztük?! Meg hát! Igaz, mondták, hogy hiányoztak a dobosok, a szurkolók és még miegymás… Szerintem elsőre jó lecke volt. Sőt, majd még a tizedik megrendezett akárminél is örülhetünk, hisz elég sok kell(het) még a rutinhoz.

Úgy kezdődött, hogy Attila megkeresett, hogy ha tervezek futni Yours Truly-t, akkor akár mehetnénk közösen is, és akár többen is csatlakozhatnának. Ő szépen megálmodta az útvonalat, én meg nyakamba vettem a médiát. Közösségi oldalra megírtuk az eseményt, nyomtattunk plakátokat, amiket ahova csak lehetett kiaggattunk. Akinek csak lehetett, írtunk, hogy hirdesse, ossza meg az eseményt. Ja és még Kecskeméten megismerkedtünk a kiskunhalasi BSI Futónagykövettel, Tabajdi Józseffel, aki bemutatott az ott lévő egyik BSI-s kollégának, s ő általa országosan meg lettünk hirdetve. Szabiék rádiós ismerőse révén meg még a helyi rádióban is csak erről volt szó.

Végül a rendkívül nagy hideg ellenére 10-en gyűltünk össze a rajtnál. A 25 km-es féltáv volt a cél. Heten sikeresen be is jártuk a teljes utat. Egyedül Attila volt az, aki még rátett még egy lapáttal, hogy a teljes, 50 km kijöjjön neki. Megtaláltunk egy jó, közös tempót, amiben a gyorsabb tempóhoz szokottak is vidáman el tudtak beszélgetni és a kicsit lassabbak is bírták tartani.

S most már csak abban reménykedünk, hogy a következőn, a február végin is leszünk legalább ennyien; akik most voltak, arra is eljönnek, mert nem érezték magukat rosszul, és hogy akkor már sokkal jobb idő lesz, hogy akiket a fagyási sérülés elkerülése tartott vissza, azok is el merjenek indulni velünk.