Ahogy beköszöntött a tavasz, megérkezett az egyre változatosabb időjárás. Hol szikrázó napsütés, hol pedig baljóslatú felhők takarják el az eget. Az egyedüli biztos pont a mindenen áthatoló, erős, hideg szél. De a harcedzett kerékpárosokon ez sem foghat ki, sőt vissza sem tartja, hogy újult erővel belevágjanak a szokásos kedd-csütörtöki kemény edzésekbe, valamint a hétvégi túrákba.
2017. április 16., vasárnap
2017. január 31., kedd
Gasztró sarok #1
Tagadhatatlanul még mindig tél van, ezért a szabadtéri sportok akaratlanul is kicsit háttérbe szorulnak, teremben ugrabugrálni nap, mint nap egy idő után unalmassá tud válni. Tehát érdemes odafigyelni arra, hogy mikor-mit eszünk. Persze aki amúgy is odafigyel a kalóriákra és pontosan nézi mennyi szénhidrátra és fehérjére van szüksége, az betéve tudja az összes tudományos cikket a témában, meg sorban állnak a konyhájában az előre elkészített és kiadagolt ételek, porok és vitaminok. Nem rájuk gondoltam elsősorban, hogy meggyőzzem őket, mennyivel gusztusosabb és ínycsiklandóbb egy sült csirkecomb, mint egy porból készült, fura színű sűrű valami, hanem azokra, akik Csipkerózsikaként csak késő tavasszal veszik észre, hogy szép lassan felcsúszott pár olyan kiló, ami abszolút nem hiányzott.
2017. január 29., vasárnap
Futásról fagyást elviselőknek!
Rég nem tapasztalt cudar telet vagyunk kénytelenek elviselni
az idei évtől, de még álljuk, vagyis futjuk a jeget. Persze nem találkoztam még
olyan élő emberrel, aki ne mondta volna legalább már egyszer, hogy „Legyen már
végre nyár!”. Én is hasonló véleményen vagyok, csak amikor a rengeteg ruha már
mit sem segít, egy régi kabaré-képpel próbálom magam feldobni, amikor Usztics
Mátyás Teri nénit alakítva mesél az uráról, Tibiről, aki úgy jött haza a fogolytáborból,
hogy fél lába fából volt, de térdtől fölfelé! :P
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)